A Jövendő – Irodalmi és politikai újság – első száma 1903. március 1-jén jelent meg Budapesten. 1906 márciusáig hetilapként, később havilapként működött. Szerkesztője Bródy Sándor, főmunkatársai Ambrus Zoltán és Gárdonyi Géza, illetve 1904-től Gárdonyi helyett Heltai Jenő. Az 1905. évi 25-ik számtól Bródy főszerkesztőként szerepel, a felelős szerkesztő Lóránt Dezső. Az 1905. évi 41. számtól kezdve Bródy nem dolgozik tovább a lapnál – minden bizonnyal nem függetlenül az 1905 júliusában elkövetett öngyilkossági kísérletétől és az azt követő hosszan tartó felépülési időszaktól.

Bródy szerkesztésében egyenlő súlyt kapott az újságban a magyar és a világirodalom, a politikai-társadalmi elemzés és a tudományos ismeretterjesztés, vagyis minden, ami, az első szám szerkesztői beköszöntőjének megfelelően, az „olykor kellemetlen igazságokról”, az emberi tudás fejlődéséről és – a szerkesztői helyzetértékelés szerint – a veszedelem felé haladó ország állapotáról „komolyan, tanulságosan, igazságosan és őszintén” és mindenekelőtt „nem unalmasan” szólt.

A Jövendő irodalmi rovata magyar és külföldi írókat egyaránt publikált. Bródy előszeretettel közölt le modern hangvételű szövegeket. (A teljes szerzői lista megtalálható a Jövendő Galambos Ferenc által összeállított repertóriumában.)

Kutatásunk szempontjából elsősorban Erdős Renée itt megjelent írásai érdekesek, illetve ezekkel összefüggésben a nőírókról a lapban folytatott vita. Erdős mint belső munkatárs a legelső számtól kezdve publikált a Jövendőben, s gyakorlatilag ő az egyetlen olyan szerző, aki számos alkalommal több művel is jelentkezett egyazon lapszámon belül (folytatásos regény és vers, novella és vers például).  A repertórium a megjelenéseket is listázza.

Erdős Renée és Bródy Sándor szerelmi kapcsolata és szakítása jó példája annak, ahogyan az élet az irodalommal összeér: az 1904. évi 30. szám után már nem pubikál Erdős Renée a Jövendőben, és ez nagyjából egybe is esik elhidegülésük idejével. Ezzel párhozamosan általában is megváltozik Bródy Sándor addig kifejezetten pozitív véleménye a női irodalomról. Az első számban még úgy véli, Erdős Renée „nem hirtelen feltűnő és gyorsan múló jelenség, hanem új lap a magyar irodalomtörténetben”, az 1904/15. számban pedig Janda Matild kapcsán pedig a női írók érdemeire hívja fel a figyelmet. Azt írja, a magyar irodalom-történetírás „ha egy kis becsület van benne – kénytelen lesz konstatálni, hogy az utolsó öt év legjobb, formailag is legművészibb versírója a «Kleopátra« szerzője [Erdős Renée], aki nem csupán a gyenge női versírókra, de erőteljes férfi-kollégáira is ugyancsak hatott”. Ez a cikke készteti Szász Zoltánt arra, hogy a megírja A nőírók ellen című nyílt levelét, amelyet Bródy a következő számban (1904/16.) le is hoz, úgy, hogy bevezető kommentárjában hangot fenntartásainak az „asszony-evő” cikkel szemben.

Szász Zoltánt ugyanis felháborítja, hogy Bródy azt állítja, a női íróknak köszönhető, „ha Heine után a líra még új színre, más területekre tudott szert tenni.” Szász szerint a nőírók csupán „egy érdekes és némileg új  szociális jelenség tünetei, mint írónők azonban csak mérsékelten érdekesek s egyáltalában nem újak”. Alapelv szerinte, hogy „a nő alsóbbrendű, mint a férfi”, „bármely téren működjenek férfi és nő együtt, a férfi átlagban mindig értékesebbet produkál. Még a sajátosan női pályákon, a nőiruhavarrás, főzés, házvezetés terén is, a legelsők a férfiak. (…) kissé furcsa volna, ha éppen a költészet terén (...) a nők vezetni kezdtek volna” .

A Jövendő emellett ismeretterjesztő cikkekben máskor is beszámol a feminizmushoz és a nő–férfi viszonyhoz kapcsolódó kérdésekről. Az 1903/32. számban Hevesi Sándor A szerelem jövője címmel ír arról, hogy a nő felszabadításának feltétele a férfi szerelmi életének reformja, s az, hogy a lányokat a szerelmi életre neveljék: ne tudatlanul menjenek a házasságba.

Az 1904/3. szám Feminizmus és mikosizmus című írása egy orvosnő esetét ismerteti, aki be akart lépni az Orvosi Kaszinó tagjai közé. A kaszinó választmánya nem tudott dönteni, s mivel ilyenre még nem volt példa, rendkívüli közgyűlést hívtak össze. A probléma: a „férfi doktorok társalgását feszélyezné a női kolléga jelenléte.” Nem az a kérdés, hogy a nőknek joguk van-e belépni a tagok közé, hanem hogy „mi az ördögről szokás társalogni az Orvosi Kaszinóban?” – írja ironikusan a cikk.Ferenczy Sándor kritikusan ismerteti, a „pathologikus lélek beteges megnyilatkozatának” tartja Ottó Weinenger a korban nagy hatású nőgyűlölő, mizogin gondolatait az 1904/43. számban: Weininger „a nőket két válfajra osztja: az egyik az anya-típus, a másik a rossz-nő-típus. (…) Az anya-típus szempontjából a szexuális élet eszköz a célhoz, és ez a cél: a fajfenntartás. A rossz-nő típus álláspontjából a szexuális élet öncél. E szerint az előbbi életgerjesztő, – az utóbbi életölő princípium. (…) határozottan beteges lélekre vall Weiningernek a következő kijelentése: »A nő nem a Tagadás, hanem a Semmi; – se Igen, se Nem. A nő nem lehet bűnös, – a nő maga a bűn.«”

Ez a nők irányában nyitott és támogató attitűd az 1904. év végétől felétől megváltozik. Több olyan cikk is megjelenik, amelyek mind a női irodalmat, mind a feministákat rossz fényben tüntetik fel: az Új asszonyalakok című Bródy-írásban (1905/14.) számos olyan negatív sztereotípia felbukkan, amelyek a mai napig élnek: a kacér vagy férfias „feminista” hideg és visszataszító erkölcstelenségével Bródy az anyai tisztaságot állítja szembe. Az irodalomkritika fokozatosan háttérbe szorul, ezért is furcsa, hogy az 1905/29. számban megjelenő lelkes hangú kritika Tormay Cecile novelláiról. Tormay Cecile csak egyszer publikált a Jövendőben, az előző, 28. számban a Kilenc rézpénz című novellát. A kritika antiszemita szólamai, az érzéki, idegen, keleties irány  tévelygésétől való elhatárolódás és az új, „fehér”, szelíden nőies női irodalom meghirdetése egyértelmű elhatárolódás a korábban éppen erotikus nyíltsága és egzotikussága okán dicsőített Erdős Renée-től. Kutatásainkból tudjuk, hogy Bródy Sándor barátai – írók és szerkesztők – Erdős Renée-t hibáztatták a férfi szakításukat követő öngyilkossági kísérletéért, s hogy ez Erdősre nézve komoly következményekkel járt, szerződéseit felbontották, idegösszeroppanása lett, külföldre költözött. A Tormay Cecile-ről szóló kritika név nélkül jelent meg a lapban, valószínűleg a szerkesztők egyike írhatta: nem Bródy, mivel a megjelenés időpontja 1905. július 16., Bródy öngyilkossági kísérlete – amelyről a Jövendő nem számol be, pedig tele van a hírrel és utóbb a sikeres operációról való beszámolókkal a napi sajtó – után 11 nappal. 

jovendo cimlap
Digitalizált lapszámok
(MTA Könyvtár és Információs Központ)

Free business joomla templates