Bródy Sándor a női írókról a Jövendőben

„Erdős Renée az új kor költészetében: jelenség. Egy egyedül álló, magányos, arcképe után ítélve szép és fiatal leány élettörténete megkapó és megrázó dalokban elbeszélve: ez a »Versek« mint olvasmány, amelyeken szinte élő, vérző és lobogó frissességük dacára ott a jel: a megmaradás jele. Az, hogy aki ezeket írta, az nem hirtelen feltűnő és gyorsan múló jelenség, hanem új lap a magyar irodalomtörténetben. Ám azzal, hogy klasszicitást ígérünk a »Versek«-nek, nem apellálunk a jelen ellenében a jövendőre: a ma, az Erdős Renée-é. Az utolsó években ő volt az, aki a napi újságok közönségét rászoktatta a versolvasásra. Aki töredékeivel is oly elemi erővel hatott: mint fog hatni most, amikor teljes egészében és gazdagságában jelenik meg! Most látjuk csak, hogy kit bírunk benne.” (Bródy Sándor, Jövendő, 1903/1. 94.)

„…mondanivalója lényegében ugyanaz, ami az Ada Negri-é, a Vivanti-é, az Erdős Renée-é és Marie Madelaine-é. Ezek mind az asszonyi álszemérem – nem ritkán szemérmetlenség – lázadói, valamennyien férfias természetek és azért küzdenek a férfiak ellen – hogy végül esetleg azok rabjai lehessenek. Nagy harmónia nincs e lyrában, de annál több kifejező és jellemző erő, új csapások az érzések – vagy érzékek – rajzában és az érzékiségnek olyan glorifikálása, amelyhez költő, aki férfi, nem érthet igazán. Victor Hugo mondja: »A férfi teste – az asszony.« Ezek a nőnemű költők ennek a testnek a szimfóniáját éneklik női tudással és férfias művészettel és nekik köszönhető, ha Heine után a líra még új színre, más terrénumra tudott szert tenni. Nemcsak az érdekességük, hanem az érdemük és jelentőségük is nagy ezért. Az irodalom-történet, – melyet végre is férfiak írnak mindig – kellemetlenkedni fog nekik, de ha tiszta képet akar adni: ugyancsak számolnia kell velük. Különösen áll ez a magyar irodalom-történetírásra, amely – ha egy kis becsület van benne – kénytelen lesz konstatálni, hogy az utolsó öt év legjobb, formailag is legművészibb versírója a «Kleopátra« szerzője [Erdős Renée], aki nem csupán a gyenge női versírókra, de erőteljes férfi-kollégáira is ugyancsak hatott. Tüzes pathosza, bátor érzelmessége bizonyára bátorította új kartársát, Janda Matildot is.” (Bródy Sándor: A szerkesztő közlései. Janda Matild. Jövendő, 1904/15. 51–52.)

„De hamva alatt a szürke elméleti történetnek, mintha kék és harmatos búzavirágok nőnének, tiszta hajnali hangulat borzongat meg, az az idő, amikor még nem tudtam a most divatos legrosszabb hiszemű izmusról –: egyedül járva egy nem nagy, tavaszi réten, vad virágot szedtem az igazi, az első leánynak. Forró ez a borzongás, de ami utána, nyomában következik, az hideg, hideg; le kell feküdnöm és egy változóbb hangulatban arra gondolnom, akikre – kevesekre – mint igazi asszonyokra találtam. És ha ezek nem lennének, nem bírnám el az undort, ami bennem felülkerekedik, gondolván azokra a férfias lényekre, akik a feminizmust hirdetik és gyakorolják, a tülekedő munkában megizzadt férfi-testükön kacér nyersselyem csipkével díszített blúzt viselve.

Aludni, aludni, a búzavirág illata mégis mindennél erősebb és a szomszéd szobában alszik anyám nyugodtan, tiszta lélegzetvétellel, tiszta lelkiismerettel, de érettem való nyughatatlan álomban.” (Bródy Sándor: Új asszonyalakok. Jövendő, 1905/14. 19.)

„Valósággal irodalmi eseményszámba megy az a novella-kötet, mely a napokban hagyta el a sajtót. Tormay Cecile, a kiváló írónő adta ki ebben elbeszéléseit Apró bűnök címmel, amelyekből a Jövendő a múlt héten közölt egyet. A helyes irányba terelődő magyar irodalom egyik széles körben nagy hatást tett termékével állunk itt szemben, amelynek szerzője elvetette magától az utóbbi évek nőiróinak sablonját s helyes irányban mutatja be az élet megannyi apró bűnét. Az érzéki irány Ietűnőben van, helyt kell engednie a helyesnek, az egyedül jogosultnak, annak, amely visszatér az emberi lélek édes-bús jelenségeihez s odahagyja a hús és vér kultuszát, amely lábrakapott. Női szalonok kedves titkait, az apró bűnöket árulja el Tormay ezekben a bájos novellákban, aminőkhöz fogható, talán az uralkodó irodalmi irány tévelygései miatt is, évek hosszú sora óta nem jelent meg a magyar könyvpiacon. Szó sincs róla. Nem lehet itt ezalatt a mérsékelt égöv alatt meghonosítani az idegen kultuszt, s maradandó hatást itt csak oly szelíd fehér könyv kelthett, mint amilyen a Tormay Cecil könyve.
Mert ebben a könyvben, amelyet mindenkinek el kell olvasnia, csak édes suttogásról beszél az írónő és nem mámoros, kéjes lihegésról, a nő ajkáról itt legfeljebb szerelmi vallomás röppen el, de ez korántsem a másik nem hívása. Nem az élet nem ismerése az, ami Tormayt jellemzi, hanem ellenkezőleg arról tesz tanúságot, hogy ismeri az életet és mindenesetre jobban ismeri, mint többi írónő társa, aki a kéjre vágyó passzivitást mutatja be a nőben. Az életet, a való, a reális életet Tormay ismeri és nem a Herkules imádás papnője és ezért képez irodalmi eseményt az Apró bűnök megjelenése. Az Apró bűnök-ben egy régi irodalmi irány született újra, párosulva a realizmussal, melyben a szerelem már nem valami csodatevő szer. De ez az irány, amelynek Tormay Cecil feltámasztója, életképes és az egyedül életképes. Az élet olyan, mint amilyennek Tormay mutatja be. Van benne sivatag de van benne oázis is, vannak nagy erényei, de vannak apró bűnei is. A legszebb magyar nyelven rajzolta ezeket az apró bűnöket a kiváló írónő, akinek tárcái es elbeszélései kezdettől fogva feltűnést keltettek. Most ezeknek gyűjteményével lépett a közönség elé, amely bizonyára szeretettel és méltó elismeréssel fogja fogadni.” (Tormay Cecile novelláiról, Jövendő, 1905/29. 44.)

jovendo cimlap
Digitalizált lapszámok
(MTA Könyvtár és Információs Központ)

Free business joomla templates