Az Asszonynak Az Ujság című lap három-négy oldalas mellékleteként jelent meg 1904–1912 között vasárnaponként, először az1904. január 10-i számban. Az Ujság alapítója Tisza István volt, munkatársai többek között Herczeg Ferenc, Mikes Lajos, Yartin József, Mikszáth Kálmán, Bíró Lajos, Ferenczi Sándor. Az Asszonynak mellékletét Lónyay Sándorné Bocskay Ida szerkesztette, aki országgyűlési képviselő férje és családja révén Tisza István baráti körébe tartozott, így kapta a felkérést a szerkesztésre.
Az Asszonynak mellékletben a mai női magazinok világát előlegező típusú cikkekkel és rovatokkal találkozhattak az olvasók, és szó esett a nők társadalmi helyzetét érintő komolyabb kérdésekről: a feminizmusról, a nőmozgalmakról, a választójogról, a nők egzisztenciális helyzetéről, életlehetőségeiről, a tanulásról, a leánynevelésről és a munkáról.
A nők mindennapjai kapcsán a lap foglalkozott az egészséggel, a táplálkozás és ruházkodás reformjával (a fűző szükségtelenségével), a különböző országok divatjával, a szépítőszerekkel, hajviseletekkel. Gyakoriak az úti beszámolók, és receptek is találhatók a lapszámokban. Fontos témakör az illemtan, a női szerepek és feladatok (önuralom, jó modor, társalgás, levelezés), a szerelem és a házasság (udvarlás, flört, a csók „alkonya”, esküvő, boldog házasélet), a gyereknevelés és a házi tanácsadó, a háztartásvezetési praktikák. Külön rovat mutatja be az ismert nőket, asszonytudósokat (azzal a megjegyzéssel, hogy a tudomány csak kivételes esetben fér össze a női lélekkel), az amazonokat, sporthölgyeket és női művészeket is. Az írónők között láthatjuk Szikrát (Teleki Sándornét) és Erdős Renée-t is.
A tárca- és a versrovatban főként női szerzők írásait hozzák le, Czóbel Minka, Szikra és a tízes években Erdős Renée is gyakran publikált a lapban. Erdős Renée visszaemlékezéseiben említi is, hogy amikor nem volt munkája, Lónyayné mindig a segítségére sietett, és közölte az írásait. Érdekes a fiatal nőknek való olvasmányokkal foglalkozó vita, a „Mit olvassanak a lányok?”: „Nem tagadhatja senki sem, hogy bármennyire fontosak az olvasmányok a fiúk életében is, kétszeresen fontosak a lányokéban. Az olvasmány, különösen náluk, nemcsak szórakozás, nem is csak a szó szoros értelmében vett tanulás, hanem részben tapasztalás, életismeret-gyűjtés is. (…) a fiúk több oly életismeretet szerezhetnek meg közvetlen tapasztalásból, amire a lányok csak könyvekből tehetnek szert.” (1904. március 6.)
Az Asszonynak melléklet indulása egybeesett a Feministák Egyesületének 1904-es megalakulásával, s mindkét alapító, Bédy-Schwimmer Rózsa és Glüklich Vilma is publikált cikkeket a lapban. Ezek a cikkek komolyabb témákat dolgoznak fel, s a nők egzisztenciális és életlehetőségeivel, politikai és társadalmi szerepvállalásával foglalkoznak. Ebben a témában íródott A nőkérdés a vidéken (1904. január 10.) arról, hogy milyen perspektívái lehetnek a vidéken élőn nőknek az önálló életvitel folytatásához és a Befogadjuk-e? (1904. május 29.), amely a szülői engedély nélkül kötött szerelmi házasságokról szól. Tutsekné Bexhelt Lily pedig a Magányos leányokról írja a következőket (1904. április. 17.): „Az egyedül élő, önálló, független leány egészen új jelenség és a tudományos nevelés teremtette meg. Már az ő szellemi fejlődése sokkal rokonabb volt a férfiéval. Gimnáziumba, s aztán, ami fő, egyetemre járt, s már ott, abban a vegyes milieuben, aminőt lányaink eddig a családban élve nem ismerhettek meg, felnyíltak a szemei, tágult és megnőtt a látköre, és megláthatott már valamit a való életből. És abban a pillanatban, midőn a leány lelkileg, szellemileg egész embernek érzi magát, támaszra nincs szüksége többé. (…) A mai magányos leány egész ember, független ember. Magára veszi az élet terheit, számolnia kell a helyzetével, az előítéletekkel, a viszonyokkal. Épp úgy, mint a férfinak. Egyetlen kincse a szabadság.”
A nők választójogának kérdését elemzi dr. Máday Andor (A magyar nő választójoga, 1904. május. 8., 1904. május. 25.), s megállapítja, hogy „Mint annyi téren, bizony itt is el vagyunk maradva a művelt nyugattól: az igazság szava még most sem jutott el hozzánk, még most sem látunk e téren nagyobb mozgalmat, amikor a választási törvény revíziójáról van szó. Nőink részint tudatlanságból, részint könnyelműségből, részint anyagi gondoktól lekötve még a saját jogaik iránt sem érdeklődnek, s ily körülmények közt vajon kívánhatjuk-e ezt a férfiaktól? Kívánhatjuk-e, hogy azt a jogot, melyet évszázadokon keresztül maguknak foglaltak le, melyet szabadalommá tettek, hogy azt önként megosszák a többiekkel, a jogtalanokkal?”
Bédy-Schwimmer Rózsa Nők az urnánál (1904. március 13.) című cikkében viszont ezzel szemben úgy vélekedik, hogy a magyar nők számára a politika nem ismeretlen: egy részüknek ősi joga, hogy beleszóljon az ország ügyeibe, hiszen a főnemesek özvegyei követeket küldhettek az országgyűlésbe, bár szavazati joguk nem volt. Az 1848-as törvényhozás megszüntette a nőknek ezt a jogát: „A ma érvényben levő választási jog (…) kizárja a nőket. De nem zárja ki őket az értelmiség alapján választók meghatározásánál. (…) jövedelmükre való tekintet nélkül választói joggal bírnak: a magy. tud. akadémiai tagok, tanárok, akadémiai művészek, tudorok (doktori diploma birtokosai), ügyvédek, közjegyzők, mérnökök, sebészek, gyógyszerészek, okleveles gazdák, erdészek és bányászok, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők, iskolai tanítók, okleveles kisdedóvók. Nagy számmal vannak hazánkban olyan nők, akik a szükséges képesítéssel rendelkeznek, de azért a választói jegyzékek eddig még nem találunk női nevet, nincsen rá esetünk, hogy a nők a jegyzékbe való felvételüket szorgalmazták volna.
Megvan ennek a maga mély oka. Ma, az átmenetek korszakában, a legtöbb független nő önállóságáért éveken át tartó, nehéz küzdelmet kell, hogy vívjon. Ellen kell állnia a puha, csábító karoknak, melyekkel családja fogva tartaná, a társadalom kételkedésével, rosszakaratával és gúnnyal kell szembeszállnia. Eleve arra számíthat, hogy szándékát félreértik, félremagyarázzák akaratának minden megnyilvánulását.
Amíg ezek a nők kibontakoznak a család karjaiból, mialatt a társadalom előítéletei ellen küzdenek, s e mellett még létük fenntartásáról is gondoskodnak, energiájuk és erejük óriási részét pazarolták el. Amíg kitűzött célját eléri a mai nő, ha csak rendkívüli, szokatlanul nagy erő nincsen benne, feltétlenül kell, hogy elfáradjon testben, lélekben is. Jó időbe kerül azután, míg hivatásának új erőforrásából annyit meríthet, hogy önmagáért, vagy a jövő társadalom boldogulásáért újból felveheti a harcot.”
Szilágyiné Jelenfy Janka A feminizmusról (1904. január 31.) szóló cikkében a magyar társadalom jellegzetes vonását, a férfiaknak a nők felé tanúsított lekicsinylő viselkedését nevezi meg a nemek közötti egyenlőtlenség egyik legfontosabb okaként: „A nőkérdésben való elmaradottságunknak második nagy oka (…) fajunk jellegzetes lelki tulajdonságában rejlik. A turáni népek társadalmának szervezetében a nőt mindenütt és mindenben a legutolsó hely illeti meg. Úgy az egyes családokban, mint a családok összességében, az államban a férfi hegemóniája korlátlan, tekintélye megtámadhatatlan. Az asszony iránt udvarias, gyöngéd, de udvariasságába elnézés, gyöngédségébe lenéző kicsinylés vegyül, s ha vannak is történelmünkben asszonyok, kik hősiességükkel és önfeláldozásukkal örök hírűvé tették a magyar nő fogalmát, úgy ezek csak kivételek (…).”
Az 1910-es években megváltozott a melléklet hangvetése és felépítése. Több a szépirodalom, főleg az olyan jellegű írások, amelyek a hagyományosan értelmezett női kategóriába sorolhatók, stílusban és témában egyaránt. Több lett az illusztráció, a grafika és a hirdetés is. S míg az 1904–1910 közötti időszakban a vezércikk általában feminista ismeretterjesztő, felvilágosító témában íródott, addig 1910-től itt is a könnyedebb témák kerülnek előtérbe.
(Menyhért Anna)
A digitalizált lapszámok elérhetők itt