A magyar irodalomtörténet-írás sokáig mostohán bánt a női írókkal. Bródy Sándor írónőkről szóló 1904-es jóslatának csak az első felét váltotta be a 20. század, vagy talán még azt sem: „Az irodalomtörténet – melyet végre is férfiak írnak mindig – kellemetlenkedni fog nekik, de ha tiszta képet akar adni: ugyancsak számolnia kell velük.” (Jövendő, 1904/15.) Az irodalomtörténet-írás nem számolt a női írókkal. Még akkor is ritkán vett tudomást róluk, ha saját korukban ismertek és elismertek voltak. Mai középiskolai irodalomtankönyveink gyakorlatilag két írónőt mutatnak be az irodalom több ezer éves története során: Szapphót és Nemes Nagy Ágnest. (Részletesen írok erről a témáról Női irodalmi hagyomány című kötetemben, melynek előszava itt olvasható, rövidebb változata pedig itt.)
Az utóbbi néhány évtizedben Magyarországon is elkezdődött a női írók újrafelfedezése. Szövegkiadásokkal, tanulmányokkal, szakkönyvekkel, monográfiákkal gazdagodott a női írók kutatása. A 21. század, a digitális korszak pedig új lendületet ad ennek a folyamatnak.
A digitális bölcsészettudomány keretében a filológiai kutatási eredmények sokkal könnyebben hozzáférhetők a nagyközönség és a közoktatás számára is. Az Y generáció (az 1980–1995 között született emberek) és a Z nemzedék (az 1996 óta születettek) képviselői számára a kapcsolattartás és az információkhoz való hozzájutás természetes módja a digitális kommunikáció, a böngészés, a linkek, a mindennapok része a neten lét, a közösségi média, a chat, a posztolás, a megosztás. Az identitás szerves része a digitális én.
Az Írónők a hálón ezeket a sajátosságokat használja ki, ezekre épít, amikor információival ezeket a generációkat célozza meg. Weboldalunk közösségi média oldalt imitál: a 20. század első felében élt magyar írónők fészbukját hozza létre, kapcsolati hálóval, sok képpel, a képernyő vizuális terében több fókusszal elhelyezett információs tömbökkel, linkekkel, hipertext szerkezetben.
A digitális emlékezet mint online kommunikációs forma az emlékezésnek radikálisan más módjait teszi lehetővé, mint amelyeket korábban megszoktunk: a személyes emlékek megoszthatósága révén a személyesből közösségi válik, az emlékezés pedig aktív közösségi tevékenységgé, amelynek során a múlt történeteinek egymás melletti vagy egymásnak ellentmondó, párhuzamosan létező variációi jönnek létre. Létezhet a múlt történeteinek hivatalos verziója, ideologikus vagy propagandacélokkal megalkotott változata, s emellett közösségi, civil társadalmi vagy akár egyéni, ám megosztható verziók is hozzáférhetővé válnak az interneten. Ez a sokféleség a választás lehetőségét és szabadságát, a párbeszéd megélénkülését és ugyanakkor az elbizonytalanodást, a támpontok elvesztését és az elzárkózást egyaránt maga után vonhatja.
A fentiek értelmében női írókat bemutató weboldalunk az emlékezet – de nem csak a digitális kulturális emlékezet – sokféleségére és megalkotottságára is felhívja a figyelmet. Ennek értelmében a női irodalomról azt és úgy tudhatjuk, amit valamely médiumon keresztül közvetítenek felénk s így hozzáférhetővé válik – azért, mert valaki az adott ismeretet feldolgozásra, közvetítésre vagy később megosztásra érdemesnek tartja. Ez azt is jelenti, hogy a digitális emlékezet munkát feltételez, azt a munkát, amelyet a kutatók és az internetet böngésző, tartalmakat megosztó felhasználók más-más mértékben ugyan, de egyaránt végeznek. Ennek a közösségi digitális tevékenységnek a révén válhatnak újra láthatóvá a 20. század során feledésbe merült női írók, a női irodalom pedig az immár a digitális sokféleségben létező irodalmi hagyományok részéve válhat.