Erdős Renée

„Mi itt evickélve küszködünk az árral, hol fel, hol le, de még mindig vagyunk. Az ember a legszívósabb állat a világon és mindenhez hozzátörődik. Munkáról természetesen szó sincs. Az ember ideje lemorzsolódik, azt sem tudja hogyan. Nincs értelme annak, hogy reggel fölkel és este lefekszik, de mert így szokta, tehát folytatja tovább. Íme az életünk.”

 Erdős Renée levelei Kornis Gyulának, 1946. júl. 26., MTA Könyvtár Kézirattár, MS 4287/50.

 „Miközben ezt az önéletrajzot írom, megállapítottam magamban a következőket. Az önéletrajzíró állandóan két veszélyes örvény között szédeleg, egy keskeny ösvényen, melyet magában úgy nevez: az Igazság útja. Nagyon kell vigyáznia magára, hogy erről az ösvényről le ne tévedjen, mert akkor menthetetlenül belezuhan egyikébe a két örvénynek. Az egyik örvényben az Illúzió apró koboldjai nyüzsögnek, amelyek oly szívesen magukhoz rántanák a keskeny úton ballagót, hogy boldogítsák őt ifjúkora emlékeivel és elfeledtessék vele élete keserves tapsztalatait. S ami ennél is több, hogy feloldják őt mindanma felelősség alól, mellyel az igazságnak tartozik, mondván: Ugyan mit ülsz bírói széket magad fölött? Minden hibád, tévedésed, sőt bűnöd egyetlen oka: az ifjúság, egyben magyarázata és fölnentése is. Ne kutass benne mélyebb okok után. Így íródnak azok az életrajzok, melyekből egy tökéletes lény alakja magasodik föl, akire csak borzongó tisztelettel merünk nézni, és csodálkozunk rajta, hogy még életében nem kanonizálták. Vagy pedig, ami a rosszabbik eset: nem hiszünk neki.”

 Erdős Renée: Ifjúságunk, I. 132.

 „(...)
– Menj el innen – mondta kis idő múlva a férfi – itt téged nemsokára bántani fognak. Eredj el messzire, hogy soha a neved az én nevemmel együtt ne emlegethessék. Az asszony, akinek én egyszer megfogtam a kezét – rossz attól a perctől.”

 Erdős Renée: Küzdelmek. Írások Könyve, 1905. július 

Gulácsy Irén

Ezek az első megszólalások szinte véletlenszerűek voltak. De a tudat alatt elraktározott képek, élmények készségesen jelentkeztek. Eltekintve nagy bátortalanságomtól, könnyen dolgoztam. Ezt a vonakodást leküzdenem pedig ott állt mellettem a lelkemnek drágábbik, szebbik fele, kedves, jó uram, aki meg nem szűnt bátorítani, jóságos és okos bírálatával vezetni.

 Vezetni, egész az újabb összeomlásig, amikor az én erős támaszom kidőlt mellőlem. Férjemet súlyos betegség támadta meg és kiütötte kezéből a mindennapi kenyeret.”

Ezután Ragyogó Kovács István című ciklikus elbeszéléseim jelentek meg Marosvásárhelyt, majd Hamueső című regényem Kolozsvárt. Első kiadásuk úgyszólván napok alatt fogyott ki, még a kiadás helyén. A többi erdélyi városokba meg se érkezhetett, se után nem nyomhatta a kiadó, mert újrakiadásuk jogát visszatartottam.”

 Literatura, 1927/3.

 „Nagyméltóságú Főapát Úr, nekem mindenkor Földi Gondviselőm!

 Megilletődött örömmel és mély hálával vettem azokat a megtisztelő jókívánatokat, melyekben engem a Korvin koszorú elnyerés alkalmából részesíteni méltóztatott. […] Napról napra újabb örvényre döbbenek, mely kész arra, hogy elnyeljen, Csak még bensőségteljesebbé teszem vallásos meggyőződésemet, katholikus világszemléletemet, még többet imádkozom és kérek lstentől erőt, bátorságot. Amíg a testi erő el nem hagy, nem tágítok, és minden megoldandó feladatom előtt tanácsot tartok Krisztussal és drága Rendem szabályzat-könyvecskéjével. Mikortól fogva engem oblátanővérüknek fogadni kegyeskedett, komolyan, mélyen átérzetten, meggyőződésesen vagyok a Rend egy igénytelen tagja. De ez a titokteljes összetartozandósági érzés csak még nyert tartalomban, mióta a küzdelmek korszaka elkövetkezett. […]

 Még valamit nem szabad itt elhallgatnom. Egészségi állapotom gyatra. A napokban olyan jelet kaptam, mely meggondolkoztatott, bár lehet, hogy fokozott érzékenységem tévedésbe ejtett. Legyen akármint, megismétlem azt a kérésemet, hogy Rendünk tagjaként kívánok abból az életből a Másikba átköltözni, bármikor következnek is be ez az óra. […] Hódolatteljes híve és a Rend engedelmes szolgálóleánya marad mindenkor:

 Budapest, 1939. febr. 26.”

Lesznai Anna

 „A mese lélekvalóság: ha a hős fél, sárkány áll előtte, ha mer neki menni, a sárkány 7-9 feje lehull, ha megöleli, királylány lesz belőle. A győzelem öl, a szeretet teremt.” (1917) (148.)

 „A Meluzina-világ békélt, szelíd is lehet – majdnem emberi –, nem visszatérő, de egy darabon mégis elkísérő a lélekúton. Aszexuális ilyenkor, gyerekkori, játékosan vonzó. Mégis reális élmény: ilyesmi, mint pl. őszi, csendes, tiszta alkonyatban érezni, hogy kis híján 4kézláb nekironthatna az ember az irtásnak, futna mindig könnyebben, és rókának érzi magát. Vagy találkozik egy békával, kit ha eltaposna véletlenül, saját lelke egyik jövendő házát, kivel más alakban még találkozni fog a lélekúton, rontaná meg. Meleg illathullám bugyborékol az alkonyatból. Érezni a földnéne konyhája melegét, hol a gyökerek, csírák, peték, eljövendő emberi testek főnek. Utóbbi, bár nem annyira élmény, mint meseötlet.” (1920) (181.)

 „Emlékezés nagy szerepe a mesében, az emlékezés lélekvalóságot jelent; ami kihull a lélekből, az kihull a boldogságból. Az emlékezés, a tudat tart össze. A rejtély szerepe: aki kitudja valakinek vagy valaminek a titkát, lényegét, az uralkodik, azonosítja magát a lényegével.” (1917) (152.)

 „A Benei úton egy idegen asszony feltűrt szoknyával a kapujában. Kiszór valamit a küszöbe elé. Egész élete ott van a szoknyájában. Így kínálják magukat a dolgok egész valójukkal, így jönnek az ember elébe. Minden szegény gazdagságukkal a szoknyájuk feltűrt ráncában. S az ember átmegy mellettük, nem segít rajtuk, idegen marad.” (1937) (464.)

 „»Most mutasd meg az arcodat« – sírás az arcom.
»Most építsd meg az arcodat«.” (1938) (472.)

Úgy érzem, mintha nem élném már magamat, lebegek két világ közt. Váróteremszerű érzés – néha fájó, néha majdnem kellemes, de irreális. Nincs meg az egyenes iram, a gyökérérzés – lebegés. Furcsa, hogy mégis úgy érzem, tenni kéne valamit. Megőrizni a múltat, mely még él, ameddig bennem él. Írni, de nem tudom, komoly ez az inger, vagy csak a bennem alvó múlt ez is? Isten az elrendezője.” (490)

(Forrás: Sorsával tetováltan önmaga. Válogatás Lesznai Anna naplójegyzeteiből. Lesznai Anna naplójegyzeteit válogatta, jegyzetekkel ellátta, a mellékleteket és az illusztrációs anyagot összeállította Török Petra, Budapest–Hatvan: PIM–Hatvany Lajos Múzeum, 2010)

„Egész életemben nem akartam mást, mint nem férfiművészetet adni. Az asszony ne akarjon jobbat csinálni, hanem mást.”

„Azért írtam regényt, amiért festeni kezdtem. Bele akartam sűríteni mindent, az egész életemet, családomat, mindenkit, akit ismertem – az időt, hogy el ne múljon.”

„Klára az ablak alatti padra ült. Egy pillanatig habozott: illik-e a nagy társaságban foldozni? De mikor olyan biztos contenance-t ad neki a megszokott kézimunka? Hirtelen elhatározással maga elé rakta az asztalra varrókosarát.”

„Azok a rettenetes, kegyetlen éjszakák, a vadállatként rárontó, feldúlt férfi, aki eltorzult arccal liheg, s talán el is feledi, hogy eleven asszonyt szorít a karjába.”

„Lizó csak annyira jött számba, mint a liszkai rózsák, az alma a gyümölcsfán, a hazatérő gazdájukat bolondos ugrándozással fogadó agarak.”

„– (…) Férjes asszonyok is írnak. – László fölényesen mosolygott. – Ámbár tán jó, hogy abbahagyta. Ritka nő ír olyat, amit halála után érdemes elolvasni.” (683)

„Mit ér nekünk, némbereknek az írás, csak csaljuk magunkat vele. Ha olyan szeretőre akadnánk, amilyenre áhítozunk, sose vennénk tollat a kezünkbe.” (237)

 

Free business joomla templates